Minden idők legnagyobb léptékű pedagógus béremelése zajlik – mutatjuk a következő esztendő számait! (VIDEÓ)
Rétvári Bence videóüzenetében hangsúlyozta, „Magyarország történetének legnagyobb tanárbéremelése zajlik”.
Nemeskürty István nevét viselő tanárképző kar indul az NKE-n – jelentette be Orbán Balázs.
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre
„Magyarország egyik legújabb és legmodernebb, ám az elődintézményeit tekintve rendkívül jelentős hagyományokkal rendelkező egyeteme a jövőben a tanárképzésbe is bekapcsolódik” – ismertette Orbán Balázs a Facebook-oldalán.
A miniszterelnök politikai igazgatója arra is kitért, hogy „a Nemzeti Közszolgálati Egyetem feladata a magyar állam működtetésében legfontosabb szerepet vállaló szakemberek képzése,
a tanári pálya pedig éppúgy a része ennek a közszolgálatnak, mint az egyetem által oktatott többi hivatás”.
„A Nemeskürty István nevével fémjelzett kar elindításával célunk egy olyan gyakorlatorientált, mentortanárok által támogatott, kis létszámú csoportban működő képzés létrehozása, melynek keretében egyaránt van lehetőség pedagógus- és bölcsészdiploma megszerzésére” – írta.
Orbán Balázs hozzáfűzte: „kiemelt cél továbbá az is, hogy
az egyetem képzésein végző tanárok, pedagógusok korszerű, időtálló, identitáserősítő tudást adjanak át a diákjainknak,
és az oktatási feladatokon túl élen járjanak a közösségszervezésben is”.
„Hajrá, Ludovika!” – zárta bejegyzését.
A vonatkozó posztot alább tekintheti meg: